NAVA.HU Kötelespéldány Különgyűjtemények

Tematikus

Nyugat

2008-ban emlékévet tartottak hazánkban a Nyugat című irodalmi folyóirat megalapításának 100. évfordulója alkalmából. Gyűjteményünk a teljesség igényével tartalmazza azokat a műsorokat, amelyeket a Duna Televízió és a Magyar Televízió sugárzott az emlékév keretében, emellett válogatást adunk egyéb Nyugat-tematikájú anyagokból, melyeket az emlékévtől függetlenül vetítettek.

Ajánljuk a gyűjteményt főként tanároknak oktatáshoz segédanyagként, középiskolás diákoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak tanuláshoz és kikapcsolódáshoz, illetve minden irodalomszerető embernek 12 éves kor felett.

Tartalom

  1. Tévéműsorok a Nyugatról és szerzőiről a lap megalapításának 100. évfordulóján
    1. Műsorok egyes szerzőkről
    2. Szerkesztőségi élet, alkotói kör, múzsák és mámorok
    3. Színházi előadások, ünnepségek, kiállítások a Nyugat-emlékév keretében
    4. Filmadaptációk, versösszeállítások
  2. Válogatás egyéb, nem a Nyugat-emlékév keretében sugárzott műsorokból
    1. A Nyugatról általánosságban
    2. Ady Endre
    3. Babits Mihály
    4. Cs. Szabó László
    5. Füst Milán
    6. Hunyady Sándor
    7. Juhász Gyula
    8. Kaffka Margit
    9. Karinthy Frigyes
    10. Kosztolányi Dezső
    11. Krúdy Gyula
    12. Kuncz Aladár
    13. Móricz Zsigmond
    14. Németh László
    15. Radnóti Miklós
    16. Sárközi György
    17. Szabó Lőrinc
    18. Szentkuthy Miklós
    19. Szerb Antal
    20. Szép Ernő
    21. Tersánszky Józsi Jenő
    22. Tóth Árpád
    23. Vas István
    24. Weöres Sándor
    25. Zelk Zoltán

Krúdy Gyula

"Írónak, semmi másnak...", Emlékezés Krúdy Gyulára
Magyar Televízió 2, 2008-05-12

Krúdyra emlékezik unokahúga, Krúdy Anna, munkásságáról beszél Czére Béla író, irodalomtörténész.

A komáromi fiú
Magyar Televízió 1, 2006-03-15

Krúdy Gyula elbeszélésének motívumai alapján a filmet írta Markos Miklós.

A sas meg a sasfiók
Magyar Televízió 2, 2008-07-04

Benne a Zoltánka c. Krúdy-mű filmes adaptációja.

Szindbád
Magyar Televízió 1, 2006-05-14

Filmes adaptáció, rendező: Huszárik Zoltán.

Gyűjtemények

Az 1956-os forradalom eseményei személyes élettörténeteken keresztül, és az első hivatalosan engedélyezett megemlékezések a forradalomról 33 évvel később, a rendszerváltás idején.
Kis magyar filmtörténet. Az elmúlt 50 év kiemelkedő magyar filmalkotásai tekinthetők meg ebben a gyűjteményben.
Összeállítás a televízió műsoraiból a 2009. augusztus 7-én elhunyt Cseh Tamás énekes, dalszerző emlékére.
Érdekes válogatás a mesék csodás birodalmából.
Műsorok a Nyugat című irodalmi folyóiratról és szerzőiről.